A 20. század elejének innovatív mérnöki építészetében különleges helyet foglalnak el a víztornyok, amelyek létrejöttét a vasúthálózat kiépülése, az ipari üzemek szaporodása és a városok terjeszkedése indukálta. Nagy részük már elvesztette eredeti rendeltetését, örvendetes módon azonban a megmaradtak közül hazánkban is egyre több menekül meg a pusztulástól. A környezetükre pazar panorámát nyújtó kilátóként, turisztikai célpontként újult meg a közelmúltban a korszak zseniális mérnöke, Zielinszky Szilárd alkotásai közül a szegedi és a margitszigeti, valamint a Guth Árpád és Gergely Jenő tervezte siófoki víztorony. Közös bennük a vasbeton konstrukció rendjének egyre erőteljesebb megnyilvánulása, amely csekély ornamentikával párosítva sajátos megjelenést ad ezeknek az épületeknek.

A debreceni Nagyerdőn, a Pallagi út és a Nagyerdei körút találkozásánál magasodó víztorony az akkoriban kialakuló egyetemi- és villanegyed ellátására épült 1912-1913 között, a tervezést és a kivitelezést az Adorján Dezső gépészmérnök és Fried Aladár Sándor építési vállalkozó alkotta társulás ¹ végezte. A budapesti mérnökök nem voltak ismeretlenek a cívis városban: 1909-ben a Debrecen csatornázására kiírt pályázatot nyerték el.² A víztorony tervezése során két alternatívát készítettek: a hagyományosabb, historizáló változat mellett végül a ma látható, a vasbeton szerkezet részleteit őszintén megmutató, különleges esztétikájú épület valósult meg. ³

A tervezés koncepcióját a meglévő szerkezetek konzerválása és olyan közönségvonzó funkciók kialakítása alkotta, amelyek részben már 1945 előtt is a víztorony részei voltak, mint például a földszinti és az első emeleti teraszt elfoglaló büfé-kávézó; ehhez új elemként társult a fogadószint kiállítótere és a külső rendezvénytér. Győrffy Zoltán és Novák Róbert építészek fő célkitűzése az épület eredeti arculatának megőrzése volt, ezért az alsó fogadóteret eredetileg a víztorony alá tervezték, azonban a feltárt, több mint 8 m mély vasbeton tömbalap miatt ezt bővítményben kellett elhelyezni. Ehhez a tornyot körülvevő mesterséges domb egy szeletének „kibányászására” volt szükség, így a Pallagi út felől egy szintkülönbség nélkül elérhető, lépcsőzetesen kiképzett, mini „nézőtérrel” övezett udvar, az épület új alsó szintjén pedig egy felülvilágítókkal ellátott fogadó- és kiállítótér jött létre, amely üvegfallal nyílik meg az érkezők felé. A víztorony megjelenése ezáltal még hatásosabbá, erőteljesebbé vált, a félkör alaprajzú előudvar pedig a meghagyott támfalnak és a belőle kihasított, tömör kapunak köszönhetően viszonylag védetté vált.

A domb tetejére eredetileg a támfalak előtt kétoldalt íves lépcsősor vezetett, erre – a téglaszerkezetek megőrzésével – lépcsőzetes csobogó-sor került, amely érzékletesen jelzi az épület fő rendeltetését. A víz több helyen és formában megjelenik az épület körül, a lépcsősor peremén haladva az udvar „nézőterét” is körbefolyja. A földszinti árkádokat kiszabadították a későbbi befalazásoktól és filigrán üvegfallal zárták le, így a vendéglátóhely belső tere rendkívül világos, fényben fürdő lett. Az emeleti vasbeton korlátos terasz nyitottsága megmaradt, az alsó tér zárását a kiszélesített, íves felvezető lépcső szolid üvegdoboza adja. Az üveg mellett új anyagként a nyersbeton jelenik meg, elsősorban a fogadó udvar határoló felületein, amelyek az alapanyag hasonlósága révén teremtenek kapcsolatot a történeti szerkezetekkel.

Mai szemmel nézve megdöbbentő, egyszersmind figyelemre méltó az a merészség, amellyel a mérnökök a víztartályt övező árkádos folyosót megformálták. Az esztétikára és a könnyed megjelenésre való törekvés tervezői bravúrját igazolta az eltelt évszázad, a szerkezet azóta is szilárdan áll, a mostani felújítás alkalmával csupán konzerválásra és újrafestésre volt szükség. A homlokzatoknál sötétebb tónust kapott felületek jelölik a víztartály helyét, amelyet a munkák során mindössze másfél hétre kellett lezárni, amíg a víztér szigetelését és festését elvégezték. A mérnöki konstrukció szigorú rendjét oldja az első emeleti teraszról induló, a pillérek mögött játékosan csavarodó lépcső, amely – később kilépve a homlokzati síkra – egészen a legfelső kilátószintig vezet. A megőrzött öntöttvas korlát a korra jellemző egyszerű, mégis mívesen megformált, illeszkedik az épület „ipari” jellegéhez.

Az utolsó szakasz eredetileg igen meredek, csupán üzemi használatra szánt „hágcsóját” a tervezők több cikkelyre széthúzva kényelmesebbé tették, acél taposóráccsal és korláttal helyettesítve. Ebből készültek a mellvédek nyílásaiba helyezett, kiegészítő rács-elemek is, így ezek adják a tornyon megjelenő harmadik kortárs anyagot. A körerkélyekről páratlan panoráma tárul a látogatók elé, a Nagyerdő lombkoronája felett feltűnik a közeli Nagyerdei Stadion, távolabb pedig az egyetem épületei és a belváros templomtornyai. A víztornyot borító kupola teteje 42 m magas, ennek egykori vörösréz héjazatát már korábban fémlemezre cserélték.

A felújítás legnagyobb erénye, hogy egy sokoldalúan használható, fiatalos közösségi tér jött létre, amelyet az építmény sajátos hangulata tesz egyedivé. A víztorony törzsén mászófalat alakítottak ki, amelynek használói erőfeszítés közben az erdei környezetre is vethetnek egy-egy pillantást. A pillérek belső oldalaira új burkolat került, ez rejti a díszvilágítást, amely a külső fényszórókkal együtt különböző színekkel és mintákkal „festheti meg” esténként az épületet.

A debreceni víztorony rekonstrukciója a Nagyerdő megújulásának egyik utolsó eleme, a Loki-stadion, a szökőkutas vízmedencévé átalakított Csónakázó-tó, a parkerdő, a Békás-tó és az úthálózat, valamint a távolabbi egyetemi campus (benne az Agóra Tudományos Élményközpont) fejlesztése alkotta folyamatba illeszkedik. Az ipari műemlék megőrzésén túl sikerült a víztornyot olyan vonzó célponttá tenni, amelynek felkeresése várhatóan sokaknak jelent majd kellemes kikapcsolódást (másféle méretben és minőségben, de idővel akár a Kassai úti campus Lovardájához hasonlóan). Ennek több biztató jele látható: az ünnepélyes nyári megnyitó és fesztiválszezon után különféle rendezvények, például egyetemi filmklub, kiállítások, koncertek várják majd az ide látogatókat.

Garai Péter (építészfórum)